„Ha látsz út menti keresztet,
Vándor, Állj meg egy percet.
Olvasd a Hősök névsorát…”
(Kárpátia)
Drótszamárral az Isonzó mentén Doberdóig. 1. rész
„Ha látsz út menti keresztet, Vándor, Állj meg egy percet.
Olvasd a Hősök névsorát…”
(Kárpátia)
Drótszamárral az Isonzó mentén Doberdóig. 1. rész
Hőseink emlékére…
2011.08. 14.-16. küldő-Horváth György (gyurkusz)
Sok regényt, naplórészletet olvastam már. Hallottam hősies tettekről,szinte emberfeletti helytállásról, a helyről,ami majd száz évvel ezelőtt maga volt a pokol, s ahol gyakran válogatás nélkül őrjöngve kaszált a halál. Az itt harcoló katonáink emlékére, tiszteletére el kellett indulnom, be kellett járnom az utat, meg kellett néznem azt a bizonyos csillagos eget, amelyhez oly sokat fohászkodtak hőseink a Nagy Háborúban, melyről egy ismert énekben is hallunk: „Csillagos ég, merre van a Magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám?”
Az alábbi idézetek bevezetőképpen Pintér Tamástól, a Nagy Háború blog szerkesztőjétől, aki írásaival gondolataival nagyszerűen hangol rá utunkra:
1. nap Prediltől Kobaridba.
Izgalommal eltelve indultunk neki vasárnap hajnalban az útnak. Először osztrák autópályán, majd Olaszországba érve Tarvíziónál letértünk a Júlia-Alpok felé, kb 10 km múlva már a Predil tónál gyönyörködtünk a szép tájban. Itt már elkerültünk néhány biciklist és én már egyre jobban kívántam egy kis tekerést. Még felkapaszkodtunk a Predil-hágó olasz oldalán lévő erődhöz, ami az út mentén roskadozva figyeli az alatta elterülő tavat, a meredeken az ég felé törő hegyeket. Itt már nem bírtam tovább, nyeregbe pattantam, még egy kis emelkedő leküzdése után kezdődött a lejtmenet már Szlovéniában, ami nem tartott soká, hiszen újabb erőd következett. Ez kissé jobb állapotban lévő építmény, az 1300-as években építették. Itt később útdíjat is szedtek, és Napoleon csapataival is harcoltak az osztrákok. Alul az út mentén egy osztrák 1848-as emlékmű áll, Állítólag itt van egy 5 km-es alagút, amit a Nagy Háború idején a Monarchia csapatai használtak.
A következő állomás a dombon ereszkedve Log pod Mangartom, katonatemető,a köztemető mögött. Már itt megdöbbentő a rengeteg fémkereszt látványa, amit a teraszosan kialakított temető nyújt. Egy-egy terasz egy-egy év a háborúból. Középen egy szobor áll,melyen egy bosnyák és egy osztrák-magyar katona néz a Rombon hegy felé,melyen bajtársaik harcoltak vagy lelte őket a halál.
Tovább indulva elérem a Kluzsei erődöt, melyben kiállítás is megtekinthető. Szintén osztrák-magyar csapatok állomásoztak itt. Hogy milyen vad harcok dúltak itt is, az az egy négyzetméteres földdarab árulkodik, amelyben szinte minden megtalálható volt: kulacs, sisak, bomba, szögesdrót, puskatöltény, emberi csont, és még sorolhatnám. Az erőddel szemben a sziklán vaslétra,mellette sziklába vájt út vezet a kavernákhoz, lőállásokhoz. Az alagútban megtalálhatóak a több mint 100 éves szögek is.
Az erődtől ereszkedve ketté ágazik az út, egyik Bovec, a másik Soca irányába vezet. Itt ismét katonatemető, kb. hatszázan pihennek itt örökre. A kereszt mellett kopjafa is áll, melyet számtalan nemzeti színű szalag, koszorú díszít.
Bovec felé veszem utam,s nem kell sokat menni, a Ravelnik bunkerrendszerhez érünk. A kerékpárt az út mentén hagyva belevetem magam a kavernák közé. Sajnos magyar nyelvű leírás nincs, pedig itt is harcoltak magyarok.
Bovecet elhagyva irány Kobarid, vagy más néven Caporettó. A „caporettói csoda” színhelye. Egy kis Isonzó történelem, majd szemelvény egy résztvevő naplójából.
Visszatérve a jelenbe, kissé alattomosan kúszik felfelé az út egy darabig, majd elindul lefelé. Kobaridba érve tábla jelzi a múzeumot., itt vár már a család többi tagja. Először egy magyar nyelvű kisfilmet nézhetünk meg, majd egy útmutató segítségével járhatjuk körbe a múzeumot. Érdekes, megindító, hátborzongató is egyben, érdemes megnézni. A gyalogtúra a tanösvényen már nem fér bele a mai napba, még meg kell keresni a kempinget…